2009-2010 JOOLA KATALÓGUS ELŐSZÖR MAGYAR NYELVEN! letöltés ZIP (6,6MB)

Szabadidős asztalitenisz - mindenkinek, a megfelelő felszereléssel!

A JOOLA annak a többmilliós tábornak is készít ütoket, akik kedvtelésbol - otthon, iskolában, strandon, parkban, stb. - űzik az asztaliteniszt. A magas minoségű termékek gyártásának alapját a világhírű asztaliteniszezőkkel való több évtizedes együttműködés képezi. Az ütővásárlás bizalom kérdése! Laikus részére a hobby és profi ütő között alig észrevehető a különbség; a forma azonos, a borítás egyik oldala rendszerint piros, a másik fekete, optikailag tehát szinte megkülönböztethetetlen. Évekkel ezelőtt elsőként a JOOLA vezetett be egy rendszert a hobby ütők osztályozására, melyet több más cég is átvett. A különbség az osztályozások között annyi, hogy a JOOLA mint "specialista" "B"-vel (Beginner-kezdő) kezdi és a további besorolás szakmai értékelésen alapszik, amire az asztalitenisz-kedvelő a választásnál hagyatkozhat.

A vevő (azaz a játékos) az előlap szimbólumain és a hátlap magyarázatain keresztül részletes információt kap az ütő tulajdonságait illetően.

Ütőkategória a B/L/A/S/C osztályozás alapján

A nemzetközi szövetség (ITTF) jele a borításon (engedélyezett termék)
Rangsorolás a Tempo (gyorsaság), Effet (tapadás), Kontrolle (érzékelés) szerint
A gyártásban alkalmazott műszaki megoldások jelzései, úgymint:
A gondosan kiválasztott termékkombinációk, valamint a speciális ragasztási technikák maximális labdaérzékelést és a lehető legnagyobb sebességet eredményezik.
Attól függetlenül, hogy konkáv vagy anatomikus nyélformára esik a választás, az ergonomikus nyél úgy simul a tenyérbe, mintha a kéz természetes meghosszabbítása lenne.
Az ütonyél harántirányú bemarásai megszüntetik a vibrációkat, így a labda-ütő kontaktusból származó visszajelzések egyértelműek.
A nyél szálirányú bemarásainak következtében az ütő könnyebb lesz, a súlypont eltolódik a lap irányába. Ennek hatására a feljavított rezgéstulajdonságok és jobb labdaérzékelés mellett nagyobb ütésenergiát kapunk.
A nyélbe beépített különleges anyagok a fellépő rezgéseket és "imbolygásokat" elnyelik, így is növelve a labda érzékelését.
A különleges belső furnérok (színükrol felismerhetők) a speciális ragasztástechnikával karöltve, növelik az ütő hatékony találati felületét, így tempóveszteség nélkül növekszik a labdaérzékelés.
Ütőosztály (kategória) Játéktudás Motiváció
B Kezdő ütő első lépés, tudás nélkül alkalmankénti játék, szórakozásból
L Tanuló ütő első lépcső, rendszer nélküli csekély tudás rendszertelen, fittness célú játék
A Mindenes ütő a játék egyes elemei felismerhetők egy ideje rendszeres játék, becsvágyból
S Sport iskolázott (tanult) technika és taktika egyesületi és céges sportolók, heti edzéssel és versennyel
C Verseny rendszeres edzés, versenyjátékos versenyzés

Legkedveltebb ütők


Match

Rosskopf Classic

Twist

Rosskopf Smash

Chen Autograph

Rosskopf GX75

Ütők

“B” Ütő (Kezdő)

Nagyobb kép

Team Joola Junior

Bruttó ár: 1,800 Ft

Speciálisan gyerekek számára kifejlesztett mindenes ütő, ITTF által elfogadott 1,7 mm vastagságú „Tramp” borítással. Kisebb súly és ütőfelület, illetve vékonyabb nyél jellemzi.

  • Gyorsaság: 65
  • Tapadás: 75
  • Érzékelés: 91

konkáv, 140 gr., cikksz.: 52004,
db

Nagyobb kép

Drive

Bruttó ár: 1,200 Ft

Szivacsalátétes, szemcsés asztalitenisz ütő, kezdők részére.

  • Gyorsaság: 55
  • Tapadás: 55
  • Érzékelés: 95

szemcse, konkáv, 132 gr., cikksz.: 52250,
db

Nagyobb kép

Twist

Bruttó ár: 1,700 Ft

Asztalitenisz ütő kezdők részére, softborítással.

  • Gyorsaság: 60
  • Tapadás: 60
  • Érzékelés: 90

tükörszoft, konkáv, 142 gr., cikksz.: 52400,
db

Nagyobb kép

Profi

Bruttó ár: 1,800 Ft

Asztalitenisz ütő kezdők részére, softborítással, technika nélküli játékhoz.

  • Gyorsaság: 60
  • Tapadás: 60
  • Érzékelés: 93

tükörszoft, egyenes, 150 gr., cikksz.: 52500,
db

Nagyobb kép

Beat

Bruttó ár: 950 Ft

Szivacs nélküli szemcsés asztalitenisz ütő, kezdőknek.

  • Gyorsaság: 50
  • Tapadás: 50
  • Érzékelés: 100

szemcse, egyenes, 109 gr., cikksz.: 52050,
db

Nagyobb kép

Combi

Bruttó ár: 1,450 Ft

Asztalitenisz ütő kezdőknek, egyik oldalon szemcsével szemcse, másikon tükörszoft, szivacsalátéttel.

  • Gyorsaság: 55
  • Tapadás: 55
  • Érzékelés: 95

tükörszoft / szemcse, konkáv, 150 gr., cikksz.: 52300,
db

Nagyobb kép

Boogie

Bruttó ár: 1,800 Ft

Asztalitenisz üto kezdők részére, softborítással, technika nélküli játékhoz.

  • Gyorsaság: 60
  • Tapadás: 60
  • Érzékelés: 93

tükörszoft, anatom, 155 gr., cikksz.: 52401,
db

Nagyobb kép

Spirit

Bruttó ár: 1,300 Ft

Nincs leírás

tükörszoft, egyenes, 0 gr., cikksz.: 52410,
db
Vissza a lap tetejére

“L” Ütő (Tanuló)

Nagyobb kép

Opal

Bruttó ár: 3,400 Ft

Ütő, 4 csillagos minősítésű és ITTF engedéllyel rendelkező Fiesta szoftborítással és 5 rétegű ütőfával. A JOOLA DM (Dynamic Momentum) technológiával az ütő súlypontját a játékfelület felé elmozdították, amelynek köszönhetően sokkal jobban kontrollálhatóvá válnak a támadó ütések. Konkáv nyél, 156 gr.

  • Gyorsaság: 80
  • Tapadás: 82
  • Érzékelés: 88

szoft, Fiesta, konkáv, cikksz.: 53129,
db

Nagyobb kép

Vega

Bruttó ár: 2,650 Ft

Könnyen kezelhető, 1,8mm TRAMP borítással ellátott „tanuló ütő”. Az alkalmazott Softec nyéltechnológia (speciális szivacsborítású nyél) intenzív érzékelést eredményez a tenyérben.

  • Gyorsaság:
  • Tapadás:
  • Érzékelés:

tükörszoft, Tramp, anatom, cikksz.: 53032,
db

Nagyobb kép

Team Germany School

Bruttó ár: 1,600 Ft

Ütő kezdők számára, 1.2 mm hosszú füves gumival.

  • Gyorsaság: 60
  • Tapadás: 70
  • Érzékelés: 95

tükörszoft, szoft, egyenes, cikksz.: 52000,
db

Nagyobb kép

Top

Bruttó ár: 1,900 Ft

Asztalitenisz ütő softborítással, tanulók részére.

  • Gyorsaság: 65
  • Tapadás: 75
  • Érzékelés: 91

tükörszoft, Tramp, anatom, 147 gr., cikksz.: 53021,
db

Nagyobb kép

Python

Bruttó ár: 2,500 Ft

Asztalitenisz ütő softborítással, tanulók részére.

  • Gyorsaság: 70
  • Tapadás: 78
  • Érzékelés: 90

tükörszoft, Peking, anatom, 160 gr., cikksz.: 53031,
db

Nagyobb kép

Saphir

Bruttó ár: 3,400 Ft

Ütő, 4 csillagos minősítésű és ITTF engedéllyel rendelkező Fiesta szoftborítással és 5 rétegű ütőfával. A JOOLA DM (Dynamic Momentum) technológiával az ütő súlypontját a játékfelület felé elmozdították, amelynek köszönhetően sokkal jobban kontrollálhatóvá válnak a támadó ütések. Anatom nyél, 156 gr.

  • Gyorsaság: 80
  • Tapadás: 82
  • Érzékelés: 88

szoft, Fiesta, anatom, cikksz.: 53128,
db

Nagyobb kép

Sirius

Bruttó ár: 2,650 Ft

Könnyen kezelhető, 1,8mm TRAMP borítással ellátott „tanuló ütő”. Az alkalmazott Softec nyéltechnológia (speciális szivacsborítású nyél) intenzív érzékelést eredményez a tenyérben.

  • Gyorsaság:
  • Tapadás:
  • Érzékelés:

tükörszoft, Tramp, anatom, cikksz.: 53033,
db

Nagyobb kép

Match

Bruttó ár: 1,900 Ft

Asztalitenisz ütő softborítással, tanulók részére.

  • Gyorsaság: 65
  • Tapadás: 75
  • Érzékelés: 91

tükörszoft, Tramp, konkáv, 153 gr., cikksz.: 53020,
db

Nagyobb kép

Cobra

Bruttó ár: 2,500 Ft

Asztalitenisz ütő softborítással, tanulók részére.

  • Gyorsaság: 70
  • Tapadás: 78
  • Érzékelés: 90

tükörszoft, Peking, konkáv, 160 gr., cikksz.: 53030,
db
Vissza a lap tetejére

“A” Ütő (Haladó)

Nagyobb kép

Team Germany Master

Bruttó ár: 2,700 Ft

Sokoldalú ütő, 1.5 mm-es TRAMP gumival (ITTF).

  • Gyorsaság: 65
  • Tapadás: 75
  • Érzékelés: 90

tükörszoft, Tramp, konkáv, cikksz.: 52001,
db

Nagyobb kép

Winner

Bruttó ár: 3,700 Ft

Asztalitenisz ütő softborítással, haladók részére.

  • Gyorsaság: 75
  • Tapadás: 80
  • Érzékelés: 90

tükörszoft, Compass, anatom, 156 gr., cikksz.: 53131,
db

Nagyobb kép

Tanja Attack

Bruttó ár: 4,200 Ft

Asztalitenisz ütő, soft borítással, felismerhető technika és taktika alkalmazásához.

  • Gyorsaság: 80
  • Tapadás: 85
  • Érzékelés: 85

tükörszoft, Fiesta, anatom, 154 gr., cikksz.: 53134,
db

Nagyobb kép

Champ

Bruttó ár: 3,700 Ft

Asztalitenisz ütő softborítással, haladók részére.

  • Gyorsaság: 75
  • Tapadás: 80
  • Érzékelés: 90

tükörszoft, Compass, konkáv, 159 gr., cikksz.: 53130,
db

Nagyobb kép

Rosskopf Attack

Bruttó ár: 4,200 Ft

Asztalitenisz ütő, soft borítással, felismerhető technika és taktika alkalmazásához.

  • Gyorsaság: 80
  • Tapadás: 85
  • Érzékelés: 85

tükörszoft, Fiesta, konkáv, 154 gr., cikksz.: 53133,
db
Vissza a lap tetejére

“S” Ütő (Sportoló)

Nagyobb kép

Team Germany Premium

Bruttó ár: 3,250 Ft

Ütő, 2.0 mm-es TEACHER gumival (ITTF) ambiciózus játékosok számára.

  • Gyorsaság: 80
  • Tapadás: 85
  • Érzékelés: 85

tükörszoft, Teacher, konkáv, cikksz.: 52002,
db

Nagyobb kép

Fetzner Smash

Bruttó ár: 4,500 Ft

Asztalitenisz ütő, képzett technika és taktika alkalmazásához.

  • Gyorsaság: 85
  • Tapadás: 90
  • Érzékelés: 85

tükörszoft, Smash, anatom, 172 gr., cikksz.: 53136,
db

Nagyobb kép

Rosskopf GX75

Bruttó ár: 6,400 Ft

Asztalitenisz ütő, képzett technika és taktika alkalmazásához.

  • Gyorsaság: 85
  • Tapadás: 90
  • Érzékelés: 85

tükörszoft, GX75, konkáv, 172 gr., cikksz.: 53365,
db

Nagyobb kép

Rosskopf Action

Bruttó ár: 7,500 Ft

Asztalitenisz ütő, képzett technika és taktika alkalmazásához.

  • Gyorsaság: 90
  • Tapadás: 90
  • Érzékelés: 80

tükörszoft, Thema, konkáv, 174 gr., cikksz.: 53370,
db

Nagyobb kép

Rosskopf Smash

Bruttó ár: 4,750 Ft

Asztalitenisz ütő, képzett technika és taktika alkalmazásához.

  • Gyorsaság: 85
  • Tapadás: 90
  • Érzékelés: 85

tükörszoft, Smash, konkáv, 160 gr., cikksz.: 53135,
db

Nagyobb kép

Chen Smash

Bruttó ár: 4,750 Ft

Asztalitenisz ütő, képzett technika és taktika alkalmazásához.

  • Gyorsaság: 85
  • Tapadás: 90
  • Érzékelés: 85

tükörszoft, Smash, anatom, 172 gr., cikksz.: 53137,
db

Nagyobb kép

Fetzner GX75

Bruttó ár: 6,400 Ft

Asztalitenisz ütő, képzett technika és taktika alkalmazásához.

  • Gyorsaság: 85
  • Tapadás: 90
  • Érzékelés: 85

tükörszoft, GX75, anatom, 172 gr., cikksz.: 53336,
db

Nagyobb kép

Zolli Action

Bruttó ár: 7,500 Ft

Asztalitenisz ütő, képzett technika és taktika alkalmazásához.

  • Gyorsaság: 90
  • Tapadás: 90
  • Érzékelés: 80

tükörszoft, Thema, anatom, 181 gr., cikksz.: 53375,
db
Vissza a lap tetejére

“C” Ütő (Verseny)

Nagyobb kép

Carbon Pro

Bruttó ár: 6,400 Ft

Karbonos versenyütő, 5 csillagos minősítésű 1,9 mm vastagságú JOOLA 4 You borítással (ITTF engedélyes). A JOOLA Carbonfa-Technológia, a karbonszálas megerősítésen keresztül gondoskodik a megnövelt találati pontról és csökkentett vibrátióról, amelynek köszönhetően jelentősen megnől a találati biztonság. Konkáv nyél, 188 gr.

  • Gyorsaság: 100
  • Tapadás: 93
  • Érzékelés: 85

szoft, 4 YOU, konkáv, cikksz.: 54195,
db

Nagyobb kép

Chen Autograph

Bruttó ár: 7,900 Ft

Asztalitenisz ütő softborítással, a játék minden technikai elemét alkalmazni képes játékosok részére.

  • Gyorsaság: 95
  • Tapadás: 95
  • Érzékelés: 80

tükörszoft, 5 ALL, anatom, 176 gr., cikksz.: 54151,
db

Nagyobb kép

Fetzner Classic

Bruttó ár: 9,600 Ft

Asztalitenisz ütő softborítással, a játék minden technikai elemét alkalmazni képes játékosok részére.

  • Gyorsaság: 100
  • Tapadás: 100
  • Érzékelés: 75

tükörszoft, 4 YOU, anatom, 174 gr., cikksz.: 54210,
db

Nagyobb kép

Rosskopf Autograph

Bruttó ár: 7,900 Ft

Asztalitenisz ütő softborítással, a játék minden technikai elemét alkalmazni képes játékosok részére.

  • Gyorsaság: 95
  • Tapadás: 95
  • Érzékelés: 80

tükörszoft, 4 ALL, konkáv, 165 gr., cikksz.: 54150,
db

Nagyobb kép

Rosskopf Classic

Bruttó ár: 9,600 Ft

Asztalitenisz ütő softborítással, a játék minden technikai elemét alkalmazni képes játékosok részére.

  • Gyorsaság: 100
  • Tapadás: 100
  • Érzékelés: 75

tükörszoft, 4 YOU, konkáv, 174 gr., cikksz.: 54200,
db
Vissza a lap tetejére

Ütőszettek

Nagyobb kép

Set Rossi Competition

Bruttó ár: 6,000 Ft

Asztalitenisz szett, 1 db Rossi Competition ütővel és ütőtokkal. Csúcs minőségi kategóriába tartozó ütő Smart softborítással, a játék minden technikai elemét alkalmazni képes játékosok részére, a képen látható ajándék ütőtokkal. Rendkívül kedvező ár-érték arány!

cikksz.: 54800,
db

Nagyobb kép

Set Royal

Bruttó ár: 1,600 Ft

Asztalitenisz játékszett, mely két szemcse-gumiborítású ütőt, három labdát és egy hálógarnitúrát tartalmaz.

cikksz.: 54855,
db

Nagyobb kép

Set Duo

Bruttó ár: 3,900 Ft

A szett 1db Match és 1db Top ütőt (mindkettő ITTF engedélyezett TRAMP tükörszoft-borítású) valamint 3db három csillagos labdát tartalmaz.

cikksz.: 54820,
db

Nagyobb kép

Set Mistral

Bruttó ár: 3,200 Ft

Asztalitenisz játékszett, mely egy ütőt és ütőtokot tartalmaz.

cikksz.: 54815,
db

Nagyobb kép

Set Rossi

Bruttó ár: 3,500 Ft

A szett 2db Rosskopf Spezial ütőt, 2db fehér és 1db sárga labdát tartalmaz.

cikksz.: 54805,
db

Nagyobb kép

Set Team Germany School

Bruttó ár: 4,000 Ft

A praktikus védőtáska 4 db Team Germany School ütőt, valamint 4 db fehér és 4db sárga labdát tartalmaz.

cikksz.: 54825,
db
Vissza a lap tetejére

Joola Hungária Kft. © Minden jog fenntartva Támogatott böngészők: Internet Explorer 7+, Mozilla Firefox 1.5+