Tisztelt Vásárlóink! Szeretettel várjuk Önöket pécsi üzletünkben! Cím: Expo Center Pécs, Megyeri út. 72. Nyitvatartás: hétköznaponként 8-16 óráig.

Final Four Pécsett

2010-ben Pécsett rendezik a több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő, TT Intercup nemzetközi sorozat négyes döntőjét. A június 5-6-án lebonyolításra kerülő, nemzetközi sportesemény házigazdája a PTE PEAC AAM csapata, amely az idei sikeres szereplésével kivívta a jogot a döntőben való szereplésre. A hazaiak mellett három, nemzetközileg is jól ismert játékosokból álló csapat, a francia EP Isseenné, az olasz TT Marcozzi Cagliari, illetve az osztrák UTTC Oberwart próbálja elhódítani a kupasorozat trófeáját. A párharcok külön pikantériáját adja, hogy az osztrák csapat három egykori magyar válogatott játékossal (Németh Károly, Vitsek Iván és Simon Ferenc) áll asztalhoz, akiknek sem a pécsi terem, sem a PEAC játékosai nem lesznek ismeretlenek.

A támogatóknak köszönhetően a rendezvényt ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők, azoknak akiknek pedig nincs lehetőségük a helyszínen megtekinteni a rendezvényt, azok megnézhetik élőben a mérkőzéseket a PPKO TV jóvoltából a www.ppko.tv weboldalon.

A négyes döntő helyszíne: Pécs Ifjúság útja 6. Egyetemi Sportcsarnok
Ideje: 2010. június 5-6.
Lebonyolítás rendje: körmérkőzés a csapatok között (szombaton 2 mérkőzés – vasárnap délelőtt egy mérkőzés).

 

Joola Hungária Kft. © Minden jog fenntartva Támogatott böngészők: Internet Explorer 7+, Mozilla Firefox 1.5+